Nálam a fókusz mindig a sorozatokon volt. Még bőven a streaming és az aranykor előtt is azt éreztem, hogy ez az a formátum, ami igazán le tud kötni. Volt időszak, hogy legalább az első rész szintjén szinte mindent láttam az adott évből. Ez persze mára már tarthatatlan lenne, de továbbra is a sorozatok emésztik fel a szabadidőm szórakozásra szánt nagy részét. Emiatt évente csak néhány filmre jutott időm. Ha mégis filmeztem, sokszor az járt a fejemben utána (rosszabb esetben alatta is), hogy ezalatt meg tudtam volna nézni egy csomó epizódot. Egy ideje azonban elkezdett zavarni, hogy mennyire hiányos a filmes műveltségem, és 2021-re azt tűztem ki, hogy megnézek minimum százat. Sokaknak ez persze egyáltalán nem számít olyan őrületes számnak, azonban nekem az eddigi erős 20/év átlagommal ez is nagy kihívás.
Gondolkodtam, hogy merre induljak (IMDB és 100 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz jellegű listák), de végül adta magát, hogy tanult kollégámhoz: Ákoshoz forduljak, aki először csak tíz darabot írt össze, aztán pár órával később már egy kész százas listával tért vissza, amely egyszerre tartalmaz filmtörténeti mérföldköveket, klasszikusokatat és a személyes kedvenceit is.
Ez a blog egyfajta napló lesz arról, ahogy elmerülök a filmvilágban, így az írások is inkább csak szubjektív élménybeszámolók lesznek, kiérlelt filmes kritikák helyett. A sorrend a megnézés sorrendjét tükrözi a százas lista tízes blokkonkénti felosztásában.
1. Cristian Mungiu: 4 hónap, 3 hét, 2 nap
Az egyetlen oka, hogy ezt nézem elsőnek, hogy ezt találom meg a Netflixen. Ákost ismerve nem lesz egyszerű beszerezni a filmeket legális forrásból. Úgy tippelem, hogy ezzel is inkább csak szerencsém volt. A film elképesztően nyomasztó. A Ceauşescu-korszak végnapjaiban játszódik, és egy illegális aborsztusz történetét meséli el. Iszonyat megrázó az a szintű kiszolgáltatottság, amit egy nőnek át kellett élnie (persze ebből a szempontból valószínű, hogy 2021-ben sem állunk túl erősen - Helló Lengyelország!). Erős atmoszféra, de posztszovjet országból nézve azért mégse annyira különleges. Azt mondtam már, hogy nyomasztó? A színészi alakítások erősek. Összességében tetszik, bár lehetne rövidebb, mondjuk tíz-tizenetön perccel kevesebb sötétben zaklatottan sétálással. Ákost felhívom, hogy mindegyik film ilyen nyomasztó lesz a listáról? Azt mondja igen. Kiderül, hogy nem értettem a film végét. Ez jól kezdődik. (10/8)
2. Wes Anderson: The Grand Budapest Hotel
Wes Anderson neve még hozzám is eljutott. Ő az, aki ilyen hipszter kedvenc volt, aztán már annyira mainstream lett, hogy menő lett utálni nem? Egyedül a Kutyák szigetét láttam tőle. Az nagyon tetszett. Kell egy hasonló film a lelkemnek az abortuszos történet után. Valahol azért vicces, hogy ez számít felemelőnek, holott azért ez a nácis, műkincslopós történet se annyira szívderítő, ha belegondolunk. De ettől még így van. Könnyed, jópofa, néha még fel is nevettem. Kicsit ez is hosszú. Ötletes az egész, nagyon tetszett ez a képivilág amit megteremtett, de volt egy olyan érzésem, hogy maga a forma elfedi azt, hogy a film maga kicsit üres. Nem tudom ezt jól alátámasztani érvekkel, csak egy benyomás. Határozottan hosszú. Még szoknom kell ezeket a másfél-két órákat. Elkezdem abban mérni a filmeket, hogy hányszor kell alatta kimennem pisilni. Lehet valami baj van a prosztatámmal? (10/8)
3.Pawel Pawlikowski: Hidegháború
Fekete-fehér film. Minek vettem színes tévét akkor? Fél éves varsói erasmusom miatt alapból barátságosabban állok mindenhez, ami lengyel, sőt pár napja láttam a szintén onnan érkező The Hater-t és az nagyon tetszett. Nincs mit szépíteni, sokszor nagyon untam ezt a filmet. Egy fiatal lány és egy idősebb férfi mindent felperzselő szerelmi története az ötvenes (?) évek Lengyelországából. Egyáltalán nem érintett meg. Felhívom Ákost, meg egy másik filmes ismerősöm, akik aztán jól lebasznak, hogy ez minden idők egyik legszebb szerelmes filmje, és hogy mi bajom van nekem. Lehet, hogy érzelmi analfabéta vagyok? Az első. ami nem tetszett a listáról. Ákos elkezd aggódni, hogy nekem egy szenvedés lesz, ha még ez se jött be. (10/6)
4. Harmony Korine: Spring Breakers
Hát ez tökjó volt. Abszolút nem vágytam most többre ennél. Értetlenül állok az alacsony IMDB és letterboxd pontszámok előtt. Egy film négy lányról, akik szeretnének egy nagyot bulizni a tavaszi szünetben, és ezért hajlandóak BÁRMIT megtenni. Beszippantott a hangulat és vitt magával egészen James Franco megjelenésig. Annyi még nekem is átjött, hogy ez egy ilyen punk casting, ami direkt teljesen elhibázott, és valószínű, hogy maga az egész alakítás is ehhez volt rendelve. Ha azt nézzük, akkor ez egy jópofa trollkodás volt, de szerintem a film maga megszenvedte, innentől ez nekem pedig egyszerűen csak simán öncélú. De persze mindenki úgy lövi tökön a saját filmjét, ahogy akarja. (10/7)
5.Tim Burton: Ed Wood
Láttam már pár Tim Burton alkotást (Batman, Charlie és a csokigyár, meg talán valami halloweenes film aminek jó volt a zenéje). Azt is tudom róla, hogy mindenbe Johnny Deppet kasztingolja, amivel egyébként nekem semmi bajom. Itt is így van. Egy dilettáns, de annál lelkesebb filmkészítő története. Fekete-fehér film számláló állása: 2. Jé, egy Sarah Jessica Parker. Fura őt bármi másban látni a Szex és New Yorkon kívül. Ezen is nagyon jól szórakoztam. Kifejezetten vicces, de kétszer is ki kellett mennem pisilni. Ha ezt esetleg olvassa egy orvos, akkor írja már meg privátban, hogy ez normális-e! A magyar jelenlét melengeti a szívem. Bela!
6. Chan-wok Park: Oldboy
Ezt a filmet már ezer éve meg akartam nézni. Ha egy külföldi film ennyire stabilan előkelő helyen van az IMDB listán az biztos, hogy jó. Tudom, hogy filmes körökben az imdb ratingek köznevetség tárgyának számítanak, de talán ebben az esetben tényleg mutat valamit. És igen! Erre vártam, mikor belevágtam ebbe az egész filmes challengebe. Ilyen élményekért érdemes filmet nézni. Nincs jobb szó rá: sokkoló. Teljesen elborult, de a jó értelemben. Napokig a hatása alatt voltam. És most figyelj: egyszer se mentem ki alatta pisilni. (10/9)
7.Xavier Dolan: Mommy
Kandai film, amiben franciául beszélnek. Gyanakodva kérdezek rá, de Ákos szerint nem fog földbe döngölni, mert viszonylag felemelő egy film. Hát ha nagyon akarom rá lehet fogni, de azért érdekes, hogy Ákosnak mi a felemelő. Lehet neki se ártana erről szakemberrel elbeszélgetnie, ahogy nekem a prosztatámról. De elég ebből, hiszen kár lenne elvinni a fókuszt erről a csodálatos filmről. Imádtam minden percét. Végig lekötött, sőt észrevettem ilyen filmes húzásokat is. Ide-oda tekergettem a filmet, hogy mikor nyitotta ki megint a vásznat a megszokott 1:1-es képarányról és zárta vissza észrevétlenül. Elképesztően erős alakítások (Antoine Olivier Pilon nevét külön kiírtam magamnak), remekült megírt történet, ami a végletekig megérintett. Az első 10/10-es filmélmény a listáról. Remélem még sok ilyen lesz.
8. Pálfi György: Taxidermia
Láttam már belőle pár rövid jelenetet és nagyon féltem ettől a filmtől. Iszonyat undorító volt. Viccen kívül többször a hányinger kerülgetett. Van egy ilyen magyaros nyomora az egésznek, amit én nem szeretek a hazai filmekben. Valahogy nem vágyom rá, hogy még a szabadidőmben is ebbe legyek. Volt pár erős pillanata, meg ötletes megoldása, de nálam ez nagyon mellément. Öncélú volt, és átitta az a fajta művészfilmes hangulat, ami azt üzeni nekem, hogy “hát én kurvára leszarom, ha ezt csak 800-an nézik meg valamelyik budapesti művész moziban akkor is így fogom megcsinálni”. Ahhoz képest, hogy az eddigi legrövidebb film még untam is (egy pisiszünet). A fekete humora se fogott meg, balta arccal néztem végig az egészet (leszámítva az öklendezős pillanatokat). Közben persze tudtam, hogy “ez a magyar filmgyártás egyik mérföldköve” és hasonlók, úgyhogy emiatt jó nagy kultúrsuttyónak érzem magam, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van egy jó nagy adag sznobizmus abban, ha valakinek ez tetszik. Állítólag sokadik nézésre majd megtanulom értékelni, de nem látom magam előtt, hogy még egyszer neki akarjak ülni. (10/5)
9. Lars von Trier: Táncos a sötétben
Nem véletlenül halogattam, hogy ezt megnézzem. Kétszer kellett nekifutnom. Első alkalommal húsz perc után kikapcsoltam. A hányinger jött rám ettől a remegős rángatós kézikamerás mozgástól. Biztos nagyon fontos atmoszférateremtő szerepe van, meg nagyon trendi dolog úgy felvenni valamit, mint Laci bácsi a nagynéném esküvőjét a keletnémetből hozott kézikamerával, de mérhetetlenül fárasztott a dolog. Akárcsak a suta párbeszédek és a dagályos hömpölygése az egésznek. Már a felénél azt gondoltam, hogy Ákos le fog baszni, hogy mennyire zseniálisat láttam éppen, és miért nem értékelem eléggé (spoiler: így is lett). Teljesen indokolatlanul volt ez a film két óra tíz perc hosszú. De ha mindez nem lenne elég még énekelnek és táncolnak is benne, amivel engem tényleg a világból ki lehet kergetni. Életemben nem hallgattam Björköt valamelyik olimpia megnyitóját leszámítva, úgyhogy tudom, hogy menőnek számít, meg egyszer majd valaki biztos megmagyarázza nekem, hogy miért jó, ha teljesen ritmustól eltérően énekel valaki teljesen random dolgokat. De mit érthetek én ehhez már másodikban is csak kegyelemkettessel mentem át furulyából. Egyébként jó színész. Különösen azért haragszom a filmre, mert maga a történet nagyon erős és ebből fakadóan vannak nagyon szép és megindító pillanatai. Ha ezt megcsinálják kilencven percben ének, tánc és parkinsonos kameramozgás nélkül, akkor biztos, hogy imádtam volna. (10/6)
10. Marco Ferreri: A nagy zabálás
Ha volt, amitől jobban tartottam, mint a von Trier film, akkor az “A nagy zabálás”. Ákos már nemegyszer hivatkozott rá jellemzően ebéd közben, szóval nagyjából tudtam, hogy miről szól. És hát ritkán kap kedvet az ember ahhoz, hogy két órában végignézze, ahogy emberek halálra zabálják magukat. Ehhez képest talán ez a film okozta a legnagyobb meglepetést az első tízesből. Persze az nem is kérdés, hogy ezt a filmet rossz nézni. Kellemetlen feszengés végig, miközben az embert az undor és a hányinger kerülgeti. A film közepén úgy voltam, hogy ez lesz a legjobban lepontozott darab és ezt is csak Ákos sznobizmusa miatt kell végigszenvednem, mert ezerkilencszázvalamikor ez indította el a harmadik francia újhullámot. Aztán ahogy vége lett nem rohantam a letterboxra, hanem elkezdtem gondolkodni és rájöttem, hogy egyre jobban tetszik. Sosem kedveltem az irodalom órákon a verselemzéseket, amikor találgattuk, hogy mit érthetett Ady a víztükörre hulló hollótollon, holott lehet csak egy görbe estéje után full szétcsapva hazament és mielőtt még kidőlt odafirkantott valamit a sor végére, mert pont kijött a jambikus és még jól is hangzik. Emiatt nem is elemezgetném a filmet, de nekem elég egyértelmű, hogy mit akart Ferreri és azt nem nagyon lehetett máshogy a tudtunkra adni. Annak se vagyok híve, hogy valamit csak azért tartsunk sokra, mert egy bizonyos korban készült, mert hiszem, hogy az igazán nagy művek kortalanok. Ennek ellenére nem tudok elmenni amellett, hogy mennyire bátor húzás lehetett megcsinálni akkoriban. Vagy úgy bármikor. (10/7)
