1. Danny Boyle: Steve Jobs
Az elnök emberei óta én bármit szívesen megnézek, amibe az öreg Aaron Sorkin írt akár egy sort is. Érdekesen lett felépítve a film, nem volt bántóan hosszú sem és a színészek is nagyon jók voltak. Talán egyedül a téma fogott ki rajtam, mert annyira nem vagyok kíváncsi nárcisztikus, megalomán cégvezérek életére, különösen, ha a film nyomokban seggfejmosdatást is tartalmaz. (10/8)
2. Pier Paolo Pasolini: A csóró
Pont két éve láttam, de a fájdalom amit ennek a filmnek a megnézése okozott azóta is velem él. Fekete-fehérben nézhetjük végig, hogy egy igazi naplopó teng-leng és férgeskedik majd nagyon sajnálja magát emiatt valahol Olaszországban. A végén elbassza egy kocsi, amit érthető módon senki le se szar, de legalább a mi lelkünknek kicsit jobb. (10/3)
3. Jean-Marc Vallée: Dallas Buyers Club
A szerep, amivel Matthew McConaughey jelentkezett egy aranyszoborért és gyütt is. A film alapján én nem is sajnálom tőle. Egy keménytökű cowboyt játszik, aki miután elkapja az AIDS-et, nem hajlandó belenyugodni és alternatív gyógyszereket kezd felhajtani. Egyúttal meglátja a piaci rést is és szépen profitál a dologból, de a végére hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül és csak egy lépésre lesz attól, hogy szentté avassák. Pont emiatt úgy álltam fel a TV elől, hogy ez egy kilúgozott amerikai nyáltenger kicsit talán túl pátoszos nekem. De azért jó mozi. (10/7)
4. François Truffaut: Négyszáz csapás
A csóró után a másik film, ami igazán meggyepált. Egy francia kulcsos kölyökről szól AKI MAGA A NÉGYSZÁZ CSAPÁS! Ha esetleg azon tanakodnál, hogy vállalj-e gyereket vagy sem, ez a film garantáltan a nemnemsoha irányba fog lökni. Nem sikerült rájönnöm, hogy miért is olyan fontos ez a film, de Ákos valami olyasmiről magyarázott, hogy ez indította el a második francia hullámot és enélkül ma nem lenne Asterix és Obelix:A Kleopátra küldetés, úgyhogy mégiscsak egy kicsit hálás vagyok érte. (10/3)
5. Jie Zhangke: A Touch of Sin
Ez a film lökött a mélypontra. Kezdjük ott, hogy mielőtt nekiülhettem volna ennek a kétórás csodának még keresgélhettem hozzá feliratot negyed órán keresztül, ami nyilván folyton csúszkált és mivel kínaiul beszélnek viszonylag könnyű jó helyre igazítani. Ákos egyébként ezzel írt rám, miután belogoltam a filmet letterboxdon: "Na szégyelld magad!" Nem tudom volt e film, aminek ennyiszer futotttam neki. Cirka hetedik próbálkozásra tudtam végignézni. Több kis értelmetlen sztori a kínai társadalom lerohadásáról. Hol egy őrült faszi gyilkolászik le mindenkit, miközben olyan, mintha senki nem hallaná őt, hol egy fiatal srác megy el egyik városból a másikba, ahol majdnem szerelmes lesz, de aztán mégicsak mindenhol ugyanolyan szar, úgyhogy visszamegy, hogy levesse magát a negyedikről. Semmi nem vezet sehova, követhetetlen az egész, közben persze társadalomkritika meg minden, de engem már ez az egész nem érdekel, főleg, hogy semmi újat nem tud mondani a témában pedig azért nem vagyok kínaiológus. (10/3)
6. Ruben Östlund: Turist
Amikor elkezdtem keresgélni a filmet kicsit meglepődtem, mert a plakátja olyan, mint egy ZS-kategóriás katasztrófafilmnek, de aztán eszembe jutott Ákos beteges vonzódása a trash kultúrához. Egyszer 45 percen keresztül mesélt el egy filmet, amiben egy autógumi embereket öl, úgyhogy megvontam a vállam és elindítottam a filmet. Egy idő után arra jutottam, hogy ennek tökre olyan a hangulata, mint A szomorúság háromszögének. Aztán utólag láttam, hogy ez nem véletlen, mert ugyanaz a faszi csinálta. Ekkor megveregettem kicsit a vállam és újfent nyugtáztam, hogy értek én a filmekhez. Egyébként arról szól, hogy egy faszi (fasziszámláló: 3 - ma olyan faszis napom van) hamarabb menti magát és a mobilját, mint a csaját és a gyerekeit. Aztán persze megy a himihumi meg a gaslighting ezerrel. Majd belátja, hogy egy féreg, de igazából ez már nem oszt, nem szoroz. A rendező faszi nem tudta, hogyan zárja le a filmet, úgyhogy inkább lerobbantotta a buszt azt közölte a stábbal, hogy sétáljanak a kamera mögött két kilómétert, alávágott egy zenét, azt inkább ment megírni a következő filmjét, mert tudta, hogy úgyse mer majd senki belekötni, hiszen ez MÚVÉSZET! (nincs hosszú ü betűm). Kár érte, mert amúgy nagyon tetszett és csomót kacarásztam, miközben nagyon el is gondolkodtam. Én is a mobilt menteném nincs abban semmi szégyen. Ja és még a vörös faszi is benne van a Trónok harcából. (10/7)
7. Paul Thomas Anderson: Magnólia
PTA napok voltak a művész moziban, és ha már úgyis rajta volt a listán elmentünk megnézni Ákossal. Azt hittem, hogy ő csak újrázza, de kiderült, hogy még ő sem látta, így alapjaiban rendült meg benne a bizalmam, mint filmes lelki vezetőmben, barátban, emberben. Vajon hány filmet pakolhatott még rá, amit ugyancsak nem látott, de úgy volt vele, hogy a barom Bajnoknak jó lesz. Szerencse, hogy kompletista vagyok, úgyhogy most már nincs kiszállás, 2030-ig meglesz mind a 100! A film amúgy zseni, teljesen oda voltam, meg vissza. Elsősorban jó a sztori, másodsorban jók a színészek (olyan sztárparádé volt, hogy csak lestem), harmadsorban tök vicces. A film felétől feltaláltam egy új módszert, a method-watchingot. Az egyik karakternek az volt a története, hogy iszonyat kell pisilnie, ami nálam másfél óra után borítékolható volt. Ennél jobban még senkivel se tudtam azonosulni filmvásznon és rendesen féltékeny voltam a kissrácra, mikor összehugyozta magát tudván, hogy nekem még legalább fél órán át kell tartanom. Általában nagyon nehezen viselem az ilyen hosszúságú filmeket, de ezúttal azt mondom, hogy ha ennyire zseniális, akkor pisilek eléje (érted, mint az állok elébe, csak itt azt jelenti, hogy mielőtt leülök megnézni kimegyek pisilni). (10/9)
8. Orson Welles: Aranypolgár
Na ez a tipikus esete annak, mikor kollektívan azt érzi mindenki aki már látta, hogy "Ha én ezt végigszoptam, szopjon mindenki más is!". Nem hiszem, hogy én leszek az első, aki ezt leírja, de ez a film nem öregedett jól. Mégis mivel annyira forradalmi volt a maga korában, ezért mindenki, aki "szereti a filmeket" kötelezőnek érzi, hogy megnézze és áradozzon róla. Jobb esetben csak sznobizmusból, rosszabb esetben tényleg annyira fullra pörgeti az önbecsapást, hogy még önmagával is elhiteti, hogy élvezte ezt a két órás rettenetet. Azért merem csak ennyire pocskondiázni, mert a Casablanca az egyik kedvenc filmélményem. Az is régi meg fekete-fehér azt mégse fos, sőt. A világ egyik leggazdagabb embere megmurdált és az utolsó szaváról senki nem tudja, hogy mit jelentett. Jelentem én már a 15. percben leszartam, hogy ki/mi az a rózsabimbó. Egyetlen pozitívum, hogy szinkronnal néztem és a főszerepben Gálvölgyi tök jó volt. Akkora alapmű, hogy még lepontozni se merem. Csicska vagyok. (10/5)
9. Francis Ford Coppola: Magánbeszélgetés
Mégegy régi film, de legalább már színes. Gálvölgyi miatt felbátorodtam és ezt is szinkronnal néztem, amit tökre nem bántam meg, mert Haumann is iszonyat jó volt Gene Hackman magyarhangjaként. Bíztatóan indult, de nekem a végére kicsit elfáradt a mozi. A világ legjobb szabadúszó lehallgató embere morális dilemmájáról szól, miközben a magánéletével is gondok vannak, meg egy kicsit meg is őrül a végére. Inkább kihagyott ziccernek éreztem, mint jó élménynek, de azért az aranypolginál bőven jobb volt, csak ugye csicska vagyok. (10/5)
10. Emin Alper: Abluka
A Touch of Sin török verziója. Nem annyira fájdalmas, de ugyanolyan lelkesen ugrik fejest a saját seggébe, mint a már említett film. Egy csávót 20 év után feltételesen kiengednek a börtönből, cserébe besúgót csinálnak belőle. Próbál visszailleszkedni a társadalomba, miközben felveszi a kapcsolatot az öccsével akit ezer éve nem látott. Ez nagyrészt abból áll, hogy rendszeresen elmegy a házához, majd becsönget, de az nem nyit neki ajtót. Izgi, de legalább jó sokszor megnézhetjük. Mindkét tesó bekattan, de valszeg már az elején se voltak százasok. Az idősebb hipergyorsan gyárt konteókat, míg a másik ajtót vés a falba egy ajtó mellé, majd a másikat befalazza. Amúgy eskü én pozitívan álltam hozzá. Egy óra után sandítottam rá a lejátszóra, hogy vajon mennyi van még ebből, mert lassan már történhetne valami. Jelentem a maradék egy órában se iparkodtak különösebben, hogy valamit elmeséljenek. Ellenben azzal a hatalmas bölcsességgel hagy minket magunkra a film, hogy diktatúrában élni nem akkora buli. Ki gondolta volna! (10/4)
