Bár az Ákosos listával nem állok túl jól, azért az már most látszik, hogy a 100 tuti meglesz év végére. Ebben a 10-esben már nem véltem felfedezni semmi szervezőerőt, de egy egész jó pakk. Kivéve a sunyin belerakott kétrészes film, amit Ákos egynek vett. Az nem volt jófejség.
1. Sidney Lumet: Tizenkét dühös ember 
Egy igazi klasszikus, amit örülök, hogy végre pótoltam. A kurzusra is meg kellett nézni, úgyhogy ezt még április elején láttam. 12 esküdt egy szobában, egyszerűnek tűnő jogi eset: bűnös vagy ártatlan? Engem végig vitt magával, lebilincselő volt az egész és ehhez "csak" jó írás, egy tucat jó színész és egy szoba kellett. Zseniális. Fekete-fehér film számláló: 16. (10/9)
2. Martin Scorsese: Aljas utcák 
Azért nem az első Scorsese amit láttam, úgyhogy vártam ezt a filmet, ehhez képest kicsit csalódás volt. Nem volt rossz, volt egy hangulata, de igazából csak maffiózók mennek ide-oda, maffiáskodnak jó hosszan, de semmi különösebb történetet nem mesél el. Nem öregedett jól ez a film, de meg lehet nézni, főleg ha valakinek bejön ez a zsáner. Mindig jó rádöbbenni amúgy, hogy De Niro mennyire jó az ilyen Nagyfater elszabadulok után. (10/6)
3. David O. Russel: Napos oldal 
Nevezzük romantikus dramedynek ezt a röpke két órás filmet. Itt csak egy gondolatra megállok, mert tényleg nehezen viselem, hogy manapság már nem csinálnak filmet két óra alatt (legalábbis Ákos listáján 2000 után)? Ki bír ennyit egy helyben ülni? A bipoláris fickót játszó Bradley Cooper és a Jennifer Aniston Lawrence által megformált özvegy szerelmi történetét gond nélkül el lehetett volna mesélni kilencven percben. Biztos van valami fogadás a rendezők között, vagy ilyen ki nem mondott dolog, hogy aki két óra alatti filmmel érkezik, azt megköpködik az Oscar-gálán. Amúgy jó kis film. Szórakoztató és egész mélyre megy drámában is. Nagyon szurkoltam, hogy ne legyen csöpögős nyáltenger a vége, de persze ilyen Hollywood, szóval csak (10/7).
4. Alejandro G. Iñárritu: Babel (2 óra 23 perc)
A képen Brad Pitt engem személyesít meg, mikor megláttam a film hosszát. Mostantól a cím mellé kiírom ezt is, hogy átérezzétek a fájdalmam. Konkrétan abnormális. Különösen dühítő, hogy jelen esetben annak köszönhető ez az elmebeteg hossz, hogy a rendező kitalált magának egy ilyen kis jópofa dolgot, hogy ő majd minden filmjében három látszólag nem kapcsolódó történetszálat fog összefűzni a végére. Ezt el is fogadnám, ha itt nem az történt volna, hogy van két egymáshoz VALÓBAN kapcsolódó: Brad Pitt és Cate Blanchett valahol a közel-keleten túristáskodik, miközben a másikon a gyerekeit titokban mexikói esküvőre viszi a bejárónő. Az oka, hogy nem sikerül senkit találnia maga helyett (nagy a realitása ennek nem?), a fia esküvőjét meg mégse hagyhatja ki. Ehhez az egészhez pedig erőszakosan hozzápasszítottak egy Japánban játszódó valamit, ami teljesen testidegen, hogy aztán egy pofátlan húzással megmagyarázza, hogy miért kellett ezt is megnéznünk. Amúgy persze jó kis film. Brad meg Cate is jó, de a gyerekek szála és Adriana Barraza ellopják a showt. DE MIÉRT ILYEN INDOKOLATLANUL HOSSZÚ? (10/6)
5. Alfred Hitchcock: Hátsó ablak (1 óra 52 perc)
Eddig 1-1 volt a mérleg a nagy öregtől. A Sikolyt imádtam a Vertigó viszont nem szédített el. A Hátsó ablak meg valahol a kettő között van. Jól szórakoztam a törött lábú fotóriporter fenegyerek egésznapos kukkolásán és a barátnőjéhez való elköteleződési problémáján (amúgy van ennél jobban elkoptatott férfi toposz? - jójó most megértő vagyok, mert 54-es a film). Maga az ötlet amúgy jópofa és elviszi az egészet, de ez is egy jó 20 perccel hosszabb a kelleténél. Te is fiam Alfréd? (10/6)
6. Fernando Meirelles: Isten városa (2 óra 10 perc)
Nem biztos, hogy Meirelles örülne, ha olvasná, hogy a legerősebb hatás amit kiváltott belőlem, hogy olthatatlan vágyat érzek azóta is, hogy újrázzam a Drótot. Nem megy olyan mélyre, de szerkezetében hasonló: hosszabb, rövidebb sztorik a brazil nyomornegyedből. Ez is lehúz a mélybe és akárcsak a baltimore-i sorozat, itt se érdemes karakterekhez kötődni (tejóég majdnem Trónok harcát hivatkoztam elsőre...). Lehúz, de azért egy fokkal felemelőbben hagy magadra. Egyáltalán nem bántam a két óra feletti játékidőt. Alapvetően nem vagyok eltartott kisujjas szinkronköpködő, de mivel mikor néztem elég fáradt voltam amellett voksoltam, ami lehet hiba volt, mert kicsit elvett a hangulatából, (10/8)
7. Quentin Tarantino: Kill Bill 1-2. (1 óra 51 perc és 2 óra 17)
Na ezt a csalást sose fogom megbocsájtani Ákosnak. Felrakni két filmet, de úgy, hogy egynek számítson... Egyébként jófej akart lenni, és az egyik legemészthetőbb és közkedveltebb Tarantino filmet írta fel, de mint kiderült rajtam nem lehet segíteni. Az elsőt nagyon megszenvedtem. Egyszer konkrétan abbahagytam és elnapoltam hetekkel annyira kikészített. Nincs bajom az akcióval, de ezt konkrétan egy pillanatra nem tudtam komolyan venni. 25 perces kardozós, ugrálós, véres jelenetek. Dögunalom, hiába világosított fel Ákos, hogy minden pillanata egy-egy zseniális utalás, tisztelgés a filmművészet előtt, ami tök klassz, viszont én nem láttam közülük semmit. Sőt ami a durva, hogy saját bevallása szerint még ő is csak a negyedével van tisztában. Amúgy minden Tarantino film után egyre biztosabb vagyok benne, hogy a fickó a világ legnagyobb trollja, aki próbálgatja, hogy meddig fogják még komolyan venni a filmjeit, és magában iszonyat jól szórakozik rajta, hogy leforgat egy animét a közönség pedig maga alá csinál a gyönyörtől, hogy mekkora zseni. A második filmmel már elvoltam, bár a hosszától ott is kivoltam. Ha a kettőt besűríti 2 órába azt mondom ok, de így... (10/4 és 10/5)
8. Florian Henckel von Donnersmarck: A mások élete (2 óra 17 perc)
Valahogy mindig elfelejtem, hogy Németországban is volt szocializmus. Pedig a német precizitás és hatékonyság az akkori állambiztonságra is jellemző volt. Wiesler százados profi a munkájában, aztán annyit hallgat egy író, színésznő párt, hogy meglágyul a szíve, rájön, hogy a szocializmus nem jó. Ezt is imádtam, egyedül a végétől voltam ki, hogy minek kell ilyen nyálasra csinálni, de egyébként szinte hibátlan élmény és még a hossza se zavart. (10/9)
9. Ciro Guerra: Az átkelés madarai (2 óra 5 perc)
Ezt a filmet úgy pitchelhették, hogy a Keresztapa+egy természetfilm Kolumbiáról. Tényleg iszonyat szép, meg itt-ott érdekes is, de azért semmi olyat nem mutat, amit ne láttál volna, ha életedben láttál maffia filmre. Persze lehet mondani, hogy milyen érdekesek ezek az ősi hagyományok, meg a család szentsége stb, de valahogy nekem ez nem vitte el. De tényleg gyönyörű az egész. (10/6)
10. Duncan Jones: Hold (1 óra 37 perc)
A Holdon olyan anyagot találunk, ami megoldja az emberiség energiaproblémáit, így elkezdjük bányászni a Hold felszínét. Már annyira fejlettek vagyunk, hogy elég egy embert és egy Kevin Spacey robotot delegálnunk ehhez a többi megy magától. Tök logikus nem? Egy kiküldetés két évig tart, aminek a mostani manusz már a végénél jár, és mindjárt hazatérhet a feleségéhez és a gyerekéhez, de persze nem olyan egyszerű a dolog. Elvoltam ezzel a filmmel, de kb. lehetetlen róla spoilerek nélkül írni. Az ehhez hasonló színészi teljesítmény mondjuk mindig lenyűgöz, úgyhogy le a kalappal Sam Rockwell előtt. Illetve hálás vagyok az emberi játékidőért. (10/7)
