Hétvégente egy intenzív filmes kurzusra járok, amihez heti szinten 5-6 filmet kell megnéznem, úgyhogy a just for fun nézett filmek száma nagyjából nulla és az Ákosos listával se nagyon tudok haladni. Viszont ezek szinte mind klasszikusok, amiket amúgy is meg akartam  nézni, sőt néha még átfedés is van a két lista között.

Érdekes ilyen dömping szerűen nézni a filmeket. Volt, hogy egy nap hármat is könnyedén ledaráltam és mindegyik maradandó élmény volt, de volt amikor egytől is szenvedtem. Azt hiszem nem mindegy, hogy ül le az ember filmezni, úgyhogy ezentúl figyelek arra, hogy ne azért csökkenjen a filmélmény, mert csak azért ülök le a tv elé, mert "muszáj".

1. Guy Ritchie: A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső

Ez volt az utolsó nézzük mi van fent Netflixen filmem. Ugyanaz az érzés kapott el, mint mikor az UNCLE-t néztem. Fáradt voltam és nem vágytam különösebben bonyolult filmre. És Madonna férje nagyjából hozta is. Kis akció, néhány jó duma, mindenki átver mindenkit, de ne annyira, hogy ne értsem. Jobb volt, mint az UNCLE, de nem sokkal. Amikor már túl sok a véletlen a filmben az engem mindig kicsit ledob. Jól szórakoztam egy szavam nem lehet, viszont a történetről ne kérdezzetek, mert már a végefőcím alatt nem tudtam volna megmondani mit láttam. A bűnözés menő és kifizetődő? Vagy valami ilyesmi. Ja, meg jó volt látni, hogy Jason Statham régen színészkedett is.(10/6)

2. Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

Alapvetően senki nem akar filmet csinálni egy idősebb német takarítónőről, aki beleszeret egy nála sokkal fiatalabb marokkói bevándorlóba. Továbbmegyek a legtöbb nézőt se érdekli ez az alapfelállás. Az egésznek van egy meseszerű bája, és pont ezért, mint film nálam kevésbé működött, mert nem nagyon tudtam elfogadni a történetmesélésnek ezt a formáját. Elég mélyen foglalkozik a rasszizmussal és kicsit utálni fogad a világot, ha megnézed. Elszomorító, hogy ez egy hetvenvalahányas film, de tulajdonképpen nem sok minden változott jó irányba azóta se. (10/6)

3. Ingmar Bergman: Tükör által homályosan

 A világ legszarabb apja díj toronymagas esélyese hazaérkezik Svájcból a svéd szigeten nyaraló gyerekeihez. Ezek valamiért nagyon örülnek neki, pedig a fickó egy önimádó féreg. Viszonylag híres író, de nincs ihlete. Mekkora mázli, hogy a lánya skizofrén, akinek egyre jobban bomlik meg az emléje. A fater ezt vidáman szemléli tudván, hogy milyen remek könyv fog születni belőle.Néha kihajóznak, aztán vissza, de csak azért, hogy ott tudjanak beszélgetni a semmiről. A lány előtt egyre többször jelenik meg Isten, majd az állapota tarthatatlanná válik és kénytelenek kihívni a mentőt, hogy végleg intézetbe vigyék. Még mielőtt ez megtörténne elcsábítja a saját öccsét, akit amúgy az apja le se szart az utolsó jelenetig, ahol végre kegyeskedik hozzászólni, amitől a srác teljesen oda van, meg vissza. Szánkba rágják, hogy szeretet=Isten azt mindenki mehet az IKEA-ba vegán húsgolyót zabálni. (10/6)

4. Andrei Tarkovsky: Tükör

Életem legrosszabb filmélménye. Elhiszem, hogy ez egy objektíve zseniális film, de az én tiktok videókra és instagram sztorikra trenírozott agyam ezt már képtelen volt befogadni. Egyszerűen néztem és nem értettem az egészet, közben pedig percről-percre nőtt bennem a szorongás és a frusztráció, hogy nem értem. Ilyenkor pedig az ember feltesz egy csomó kérdést, ami csak növeli benne a szorongást. Miért nem értem ezt a filmet? Nem vagyok elég okos? Most kéri be az árát, hogy ötödikben nem figyeltem Ákos bára művtörin, mert Dórival leveleztem? Álomszerű képek egymás után ugrálva térben és időben. Próbálok kapaszkodni apró dolgokba, de nem megy. Közben Ákostól megtudom, hogy ez egy önéletrajzi ihletésű film, amit onnan tudunk, hogy a rendező egy régebbi filmjének a plakátja látszik az egyik snittben a falon. Kivagyok az ilyenektől. Akkor most aki nem látta a Tarkovsky összest az baszódjon meg vagy mi? Nagyon ciki, de nekem ez így: (10/1) Majd egyszer biztos megszeretem.

5. Francis Ford Coppola: A keresztapa

Az első újrázás. Talán egyetem elején, gimi végén láttam először. Akkor is tetszett, de nem emlékeztem, hogy ez a film ENNYIRE jó. Imádtam az egészet és hiába emlékeztem mindenre a sztoriból, ígyis ütött. Sok értelme nincs áradozni erről a filmről, mert a legtöbben úgyis látták és valószínű, hogy hasonló véleményen vannak. Hibátlan. (10/10)

6. Alfred Hitchcock: Psycho

Igazi klasszikus, ami nekem eddig persze kimaradt. Pont előtte beszélgettem róla anyummal és mondta, hogy na ez nekem biztos nem fog tetszeni. Így alacsony elvárásokkal ültem a tévé elé. Ehhez képest teljesen lenyűgözött. Annyira szépen épül fel a feszültség, hogy még a mai szemmel gagyinak tűnök jelenetek se számítanak. És hiába lehet viszonylag hamar kitalálni a csavart még így is görcsbe van a gyomrod az izgalomtól. Ja és nem tudom láttam-e már filmet, amihez ennyit adott hozzá a zene. Imádtam! (10/9)

6. Alfred Hitchcock: Vertigo

Hitchcock filmnapokat tartottam. A Psycho után az elvárásaim az egekben, ráadásul nagyjából valami olyasmi maradt meg a filmmel kapcsolatban, hogy sokan elég magas polcra helyezik. Ehhez képest nem ájultam el tőle. Nem mondom, hogy rossz, de indokolatlanul hosszú és igazából egy ötletre van felhúzva az egész, amit nagyjából elég hamar ki lehet találni vagy legalábbis sejted, hogy mire fog kifutni. A vége kifejezetten béna, de a legmeglepőbb ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy Ákos először utál valamit nálam is jobban, és miután írtam neki, hogy megnéztem egy negyed órán keresztül kaptam az értesítéseket messengerből arról, ahogy ízekre szedi. (10/6)

7. John Carpenter: A dolog

Konkrétan még attól is kiesik a szívem, ha éjszaka a wc-re menet szembejön velem egy kupac ruha a széken. Úgyhogy nagyon hálas voltam ennek a filmnek, hogy annyira régi, hogy már nem tudtam komolyan venni. Mai szemmel ez már annyira gagyi, hogy nem voltam tőle rosszul és nem élt az olcsó jumpscares húzásokkal sem. Ennek ellenére egész jól fenntartja a feszültséget, és az ismeretlen erőtől való rettegést. Biztos, hogy nem nézek horrort ezentúl se, ha nem muszáj, de ez rendben volt. A főcím alatt még a mobilomat nyomkodhattam, mert csak a kurzuson újra látva tűnt fel, hogy elhúz egy űrhajó az föld irányába. Kicsit más megvilágításba tette volna a sztorit, de mindegy. (10/6)

8. Bong Joon Ho: Élősködők

Már az Oscar-díj előtt is meg akartam nézni, de persze sose jutott rá időm. Szeretem az ilyen filmeket. Okos, vicces és van benne egy hatalmas adag társadalomkritika. Koreában (meg ugye máshol is, csak itt játszódik a film) egészen szélesre nyílt az olló, ami tragikomikus eseményeket szül. Míg az elit elképesztő gazdagságban él, addig a szegények szó szerint a szarban úsznak. Jó helyre ment az az Oscar. (10/8)

9. Quentin Tarantino: Ponyvaregény

Coming out: nem esek hasra Tarantino-tól. A Ponyvaregény elé úgy ültem x évvel ezelőtt, hogy na ez biztos zseniális lesz. Ehhez képest akkor nagy csalódás volt. Ezt követte a Becstelen Brigantik és attól se vágtam magam hanyatt. Régen ezt még bevallottam, de aztán olyan köpködést kaptam, hogy inkább csendben maradok ha Tarantino-ról van szó, hátha megúszom véleménynyilvánítás és csoportos megszégyenítés nélkül a beszélgetést. Örömmel jelenthetem, hogy második nézésre már jobban tetszett, de továbbra se értem a film és a rendező ilyen szintű össznépi körbenyalását (főleg, hogy mint a kurzuson megtudtam a struktúrát a vágó találta ki), (10/7)

10. Woody Allen: Annie Hall

Nekem hatalmas gyengém ez a szorongó értelmiségi vicces nyűglődése zsáner, bár eddig inkább sorozatos fronton jöttek szembe ilyenek. Végigröhögtem az egészet, sőt a történetnek is volt súlya és vitt magával teljesen. Simán nézhető magyar szinkronnal Kern András iszonyat jó benne. Hatalmas kedvet kaptam, hogy megnézzek még egy csomó Woody Allen filmet, sőt találtam egyet amiben Larry David a főszereplő, akit imádok, úgyhogy az első adandó alkalommal amikor lehet sort kerítek rá.