Ákos nem kegyelmezett ebben a tízesben. Ha csak egy fájdalmas szakítást nézhettem végig, már felüdülés volt. Nem igazán tudok elképzelni olyan élethelyzetet, amikor ezt egybe letolnám. Talán ezért tartott fél évig.

1. Darren Aronofsky: Fekete hattyú

Ezer éve láttam, úgyhogy kb. annyi maradt meg belőle, hogy baromi nyomasztó. Amidala hercegnő megkapja a főszerepet a hattyúk tavában, és szegénynek meghasad a tudata, mert a toxikus anyja meg az abuzív rendező mellett még a testét is sanyargatnia kell, hogy a gazdagok péntek este jól szórakozzanak azon, hogy nagyon vékony nők és férfiak olyan testhelyzetekben táncolnak, amire az evolúció vagy Isten biztos nem teremtett minket. A balettet eddig is baromságnak tartottam, de ez a film elérte, hogy ha hatalomra kerülök be is tiltsam.

(10/6)

2. Richard Linklater: Sráckor

Egy elvált szülők gyermekének felnövését nézhetjük végig. Szó szerint, mivel a filmet 12 évig forgatták. Szokásos nevetséges pozőrködés, csak azt nem tudom ezt ki hagyta neki megcsinálni. "Rendező úr, hogy fogjuk megoldani a gyerek felnövését? Több külön színész, smink, maszk, digitál? - Megvárjuk, mig tényleg felnő. - Rendben szólok máris a castingos koll... Mivan?" Asszem a gyerek egy ponton amúgy ritka irritáló lett, a szülőknél meg a klasszik felelőtlen, laza jófej apa és a felelősségteljes, keményen dolgozó anya felosztás van. Ilyet se láttunk még. Állitom, hogy ha nem arról lenne közismert, hogy 12 évig forgott, akkor a kutya nem beszélne róla. 

(10/4)

3. Andrea Arnold: American Honey

Valamiért az élt a fejemben, hogy ez egy tök jó dokumentumfilm lesz a mézről és a méhek kizsákmányolásáról. Gyanús volt, hogy ez valami más lesz, mikor egy raszta hajú csaj meg két kölyök egy konténerből kukázott kaját, de egészen Shia Lebouf felbukkanásáig reménykedtem, hogy valahogy mégis oda fog kifutni a dolog, hogy végre megtudom hogy készül a méz. Ehelyett valami elbaszott generációs segélykiáltást kellett végigszenvednem az amerikai white trash rétegről. A rendező valszeg megnézte a Skins című sorozatot (a végeredményből ítélve a szar amerikai verziót, nem a britet) meg nagy rajongója lehet a road moviek-nak és bumm. Egy csapat fiatal, meg fiatalnak hazudott (Shia Lebouf itt már volt vagy 40) kallódó suhanc járja amerikát városról városra, hogy olyasmivel házaljanak, amit senki nem akar megvenni (magazinok...mivan?), de mivel ők pofátlanul bármit behazudnak (mert ők már morálisan annyira gyökértelenek, mert ezt tette velük ez a szemét világ), így mégis el tudják passzolni, hogy aztán esténként eligyák és drogozzák a lét. Persze a csoport diszfunkcionális, de még ez is jobb, mint nem tartozni sehova. Esküszöm még érdekelt is volna, ha nem lett volna ilyen bődületesen és indokolatlanul hosszú. Ennyi idő alatt egy könyvet elolvashattam volna arról, hogy hogyan készül a méz. Najó kit akarok becsapni, csak megnéztem volna pár tiktok videót.

(10/3)

4. Kirill Szerebrennyikov: Mártírok (The Student)

Kicsit visszaadta a hitem Ákos listájába, ami már nagyon rámfért ezen a ponton. Egy orosz tini elkezdi szó szerint értelmezni a Bibliát és hát tudjuk, hogy az nem vezet sok jóra. Ezzel még nem is lenne gond, csakhogy a környezete ezt elnézi neki, sőt még követőkre is talál. Az őrület egyre fokozódik, az iskolában már 4 méteres keresztet állít, miközben ellehetetleníti a tanárát, aki az evolúcióról szeretne tanítani. Ez az egyetlen épeszű tanár ezt nem bírja, és a végére ő is beleőrül. Asszem ez a film valami tök fontosat akart megtanítani, ami már kicsit zavaró volt egy ponton. De én az ilyen vallásos őrültektől mindig félek, szóval arra már nem nagyon volt energiám, hogy arra is figyeljek.

(10/7)

5. Steve McQueen: A szégyentelen

Egy tökjó film arról, hogy milyen szexfüggőnek lenni. Nem a Tiger Woods-i értelemben, hanem tényleg annak lenni. Mikor az életed minden területén megnyomorít, hogy máson se jár az agyad, csak a szexuális kielégülésen, de már olyan szinten, hogy attól rettegsz, hogy akár a saját húgodat is megkívánod. Bátor darab, meg vizuálban is tetszetős, és ezzel tisztában is van a film. Talán pont ezért is vannak pillanatok, amikor attól tart az ember, hogy elveszik a saját seggében az önnan nagyszerűsége felett érzett örömében (az esőben sétálós összerogyós jelenetnél ez meg is történik - azon konkrétan hangosan felröhögtem), de alapvetően nagyon rendben van.

(10/7)

6. Abdellatif Kechiche: Adèle élete – 1–2. fejezet

Azt hittem, hogy ez valami Amélie csodálatos élete spin-off lesz, de igazából azt se láttam, úgyhogy akár még az is lehet. Egy leszbikusságára ráébredő kamasz és az első nagy szerelme hosszú... nagyon hosszú története. Sokáig együtt vannak, aztán a csaj nem bírja elviselni, hogy a párja sikeresebb nála és ennek okán inkább megcsalja élete szerelmét biztos ami biztos. Érdekes volt, hogy pont a Szégyentelen után láttam, mert az abban lévő szexjeleneteknek tényleg volt jelentősége. Ellenben itt nem sok teteje van, mégis öt percet nézed telibe az egész aktust. Látom magam előtt, ahogy a vágó megkérdezte a rendezőt, hogy "Ööö amúgy miért kell ennek öt percig mennie?" mire a rendezőnek kaján vigyorral megvillan a szeme: "Mert megtehetem!". Annyi legalább volt benne, hogy mivel ez nem egy amcsi film, Adéle hoppon marad a végén és nem lesz megbocsátva a félrelépés. Volt még valami múzsa vonal is az egészben az elég zavaros volt, de lehet nem is fontos. Kicsit mint az egész film.

(10/4)

7. Phuttiphong Aroonpheng: Manta Ray

Tejószagúatyaúristen. Öt részletben bírtam megnézni ezt a borzalmat. Kezdjük ott, hogy a film első 20 percében meg se szólalnak. Aztán a maradék két órában se nagyon. Egy festett hajú thai csávó köveket gyűjt az erdőben, hogy aztán azokat a tengerbe dobálja, miközben füttyög. Valakinek, valaminek. Nem derül ki. Hatása nincs a cselekményre, ami kb. annyi, hogy talál egy szerencsétlen sebesültet az erdőben, akit hazavisz és feltáplál, úgyhogy onnantól együtt gyűjtik a köveket. Kiderül, hogy a csávó néma, ami sokat dob a filmen. Aztán a főszereplő eltűnik, majd megjelenik a volt felesége, de mivel az exét nem találja ott, ezért rámászik a néma fickóra. Miután megnéztem elolvastam Ákos kritikáját (ajánlom mindenkinek amúgy) és kiderült, hogy még mindig nem értek a filmekhez, mert az egész a rohingya népirtás elleni kiáltvány. Annyiban felmentem magam, hogy még Ákos is elismeri, hogy a film "a nagyjából letapogatható szimbolikán kívül nem sok kapaszkodót nyújt". Hogy mondjak valami jót is: Ez a film szép. 

(10/2)

8. Nicolas Winding Refn: Only God Forgives

Mikor megtudtam, hogy ez a csávó csinálta a Drive-ot egész optimista voltam, mert úgy rémlett, hogy azt régen szerettem. Aztán jött a pofára esés. A faszi szerintem kicsit elhitte, hogy korszakos zseni és úgy gondolta, hogy fog tudni mondani valami olyat a jó és gonosz örökös harcáról, amit még nem mondott el senki. Ezt a szimbolikát még én is le tudtam tapogatni. Jó piros, rossz kék. Értem? Vagy fordítva. Esetleg annak tudom ajánlani, aki szerelmes Ryan Goslingba, mint a rendező, mert egyébként más nem sok élvezetet fog lelni abban, hogy ez a jóképü ördög percekig mered a semmibe hol kék, hol piros neonfényben jó hosszú beállitásokban. Emellett a film szükségtelenül brutális (megintcsak a mert megtehetem érzés fogott el), úgyhogy legalább rémálmaid lesznek tőle, ha lefekvés előtt nézed, mint én. Amúgy ez a film is szép, bár nem annyira mint a Manta Ray.

(10/3)

9. Andrej Zvjagincev: Szeretet nélkül

Ezen a ponton én is azt éreztem, hogy Ákos is szeretet nélkül pakolta össze ezt a 10-est, de már csak ez meg egy másik volt hátra, úgyhogy letoltam egy lendülettel. Kellemes meglepetés volt. Egy válás története, amelyben egyik szülő se akarja magához venni a közös gyereküket. Ezt pedig a kiskölyök is tudja. Mindig azt vallottam, hogy a gyerek nem hülye mindent felfog, megérez a környezetében. Mondjuk ebben az esetben ezt konkrétan hallotta is, úgyhogy nem volt nehéz összeraknia. Mindkét fél már lépne tovább a következő kapcsolatába, amikor a gyerek fogja magát és inkább elszökik otthonról. Megkezdődik a fiú utáni kutatás. Itt emelném ki a rugalmasságomat. Velem bizony lehet tárgyalni. Ha van funkciója annak, hogy egy film két és fél órás legyen, akkor én megnézem együltő helyemben. Ahhoz, hogy átérezd, hogy milyen reménytelen a gyereked utáni kutatás a hideg erdőkben, parkokban és lakótelepeken ahhoz ezen aprólékosan végig kell vezetni a nézőt. Nagyon erős cucc!

(10/7)

10. Lars von Trier: Melankólia

Nem voltak illúzióim. Tudtam, hogy ezt meg fogom szenvedni, mert még évekkel később is élénken él bennem a Táncos a sötétben által okozott trauma a lista elejéről. Egy testvérpár története. Az egyik súlyosan depressziós, a másik meg tök boldog a vidéki kastélyában, ahol Jack Bauer ügynökkel nevelik a gyermeküket. Kirsten Dunst pont az esküvője napján zuhan megint vissza, úgyhogy a lagzi végén a férj megköszöni a lehetőséget és lelép. A film második felében meg az követhetjük végig, hogy a boldogabbik testvér élete hullik darabokra. Mindez amúgy tökmindegy, mert már a film elején megmutatják, hogy a Melankólia nevű bolygó a Földnek fog csapódni, eltörölve minden emberi létformát. A film alatt néha én is kikukkantottam az ablakon, de nekem nem volt ekkora mázlim, úgyhogy végig kellett szenvednem ezt a szükségtelen nyüglődést.

(10/3)